Gyorsmenü, oldaltérkép és beállítások
Aktuális

Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny – tájékoztató (frissítve)

2019. december 3.
Meridián


Idén az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny lebonyolításában apró részt vállal iskolánk.

VERSENYKIÍRÁS A 2019/2020-AS TANÉVRE

A verseny megnevezése: Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny

A verseny meghirdetője: Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Oktatási Államtitkársága támogatásával.

A verseny célja: Az anyanyelv mint nemzeti értékünk iránti tisztelet, a tudatos nyelvhasználat iránti igény, a tanulók és a széles közvélemény nyelvi érzékenységének fokozása. Fogja össze a magyar nyelvet beszélő fiatalokat, hiszen mi egy nyelven gondolkodunk: legfontosabb feladatunk az identitás, az egymáshoz tartozás erősítése. A versenyen a Magyar Nyelvtudományi Társaság szakmai irányítása érvényesül. A feladatok összeállítását, az értékelést a magyar nyelvtudomány és tanárképzés szaktekintélyeiből álló zsűri irányítja. A verseny során gondot fordítunk a pedagógusok szakmai továbbképzésére, hiszen a két nap alatt országos hírű előadók a legújabb, s a gyakorlatban is jól használható elméleti-módszertani bemutatót tartanak.

A verseny kategóriái korcsoportok szerint: a versenyen minden magyar anyanyelvű középiskolás diák indulhat.

A verseny kategóriái iskolaszintek szerint: gimnáziumok, szakgimnáziumok, szakközépiskolák, határainkon túli magyar tannyelvű középiskolák.

A jelentkezés és a részvétel feltételei: középiskolai tanulói jogviszony, nevezés.

A megyei/területi fordulóra a jelentkezés feltétele a hiánytalanul kitöltött adatbekérő táblázat és a nevezni kívánt tanuló aláírt adatkezelési hozzájáruló nyilatkozatának PDF formátumú vagy postai úton történő megküldése.

A versenyen való részvétel kizáró okai: -

A verseny témája, ismeretanyaga, a felkészüléshez használható irodalom:
A magyar helyesírás szabályai (12. kiadás), 2015.
Cs. Nagy Lajos: Helyesírási gyakorlókönyv. Trezor Kiadó, 2016.
Magyar helyesírási szótár. Akadémiai Kiadó, 2016.

A nevezés módja, határideje (levélcím, e-mail cím):
Az iskolai fordulóra helyi szokás szerint.
A megyei fordulóra 2019. december 18-ig a megyei versenyt szervező intézményhez.

A budapesti fordulóra intézményenként és kategóriánként 2 tanuló nevezhető.

A nevezéseket 2019. december 18-ig fogadjuk az alábbi e-mail címen: peto@apaczai.elte.hu

A jelentkezés feltétele a hiánytalanul kitöltött adatbekérő táblázat és a nevezni kívánt tanuló aláírt adatkezelési hozzájáruló nyilatkozatának PDF formátumú megküldése.

A verseny megyei fordulójára nevezési díj: 1000 Ft. A fenti összeget az alábbi számlára kérjük átutalni:

„Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány”
számlaszám: 10404089-49535554-54491018
Közlemény: iskola neve Implom verseny

A Kárpát-medencei döntőre 2020. február 10-ig az Erkel Ferenc Gimnázium honlapján keresztül: https://www.erkel.hu/implom
(5700 Gyula, Bodoky u. 10.; e-mail: titkarsag@erkel.hu)

Fizetendő díj a budapesti fordulón való részvétel esetében: 1000 Ft
Fizetendő részvételi díj (szállás, ellátás) a Kárpát-medencei döntőre:
0 Ft/versenyző,
15.000 Ft/kísérő

Fordulók (időpontok, helyszínek, a fordulók feladatainak rövid ismertetése):

1. forduló: helyi-iskolai (háziverseny), 2019. november 29-ig.

2. forduló: (budapesti) 2020. január 16. 14 óra
A verseny helyszíne:
ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium
1053 Budapest, Papnövelde utca 4-6.
Internet: http://www.apaczai.elte.hu
Pótnap rossz időjárási viszonyok esetére: 2020. január 23.

3. forduló: Kárpát-medencei döntő, 2020. február 27-29.

A verseny írásbeli típusú, a döntő két írásbeli részből áll: tollbamondás – helyesírási teszt.

A továbbjutás feltétele, a továbbjutottak értesítésének módja az egyes fordulókból: A helyi, megyei/regionális döntők kategóriagyőztes versenyzői jutnak tovább, értesítésük eredményhirdetéskor vagy elektronikusan történik.

Az eredmények közzétételének módja: Napilap, internet (iskolai honlap), nyelvészeti folyóiratok.

Díjazás: Implom-díj (plakett), könyvjutalom, ajándéktárgyak a díjazott tanulóknak és felkészítő tanáraiknak (kategóriánként az első 6 helyezett, valamint az első 3 helyezett felkészítő tanára).

A szervezők elérhetősége (név, levelezési cím, e-mail cím, honlap):

Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium
5700 Gyula, Bodoky utca 10.
Telefon: +36-66-463-118, +36-30-427-6447
E-mail: titkarsag@erkel.hu
Internet: https://www.erkel.hu

Budapesti versenyfelelős: Pető Sándor
Telefon: +36-1-461-4517
E-mail: peto@apaczai.elte.hu

Dr. Nagy János
professzor emeritus
a zsűri elnöke

Zámori Ida
intézményvezető
Erkel Ferenc Gimnázium

Kapcsolódó linkek

Hozzájáruló nyilatkozat (Word dokumentum)
Adatbekérő táblázat (2. forduló) (Excel dokumentum)
Adatkezelési tájékoztató (PDF dokumentum)